2016. november 29., kedd

G Joó Katalin: Zöld mese a varázserdőből

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

A Kristály - hegyen innen, a Fátyol - vízesésen túl, ott ahol az óriáskontyvirág virul, ott található a Varázserdő.

Beköszöntött az ősz. Fenyő és az avar illata keveredett a levegőben. Őszkisasszony csodás színekkel festette be a faleveleket. Hamarosan kezdődik a tanítás az Erdei Iskolában. Mackó tanító néni már felkészült az új tanévre. Szarka Szidit kérte meg, hogy vigye a hírt a nebulóknak.

- Gyertek, gyertek, gyerekek! Ma iskolába jöjjetek!- rikoltozta Szidi ágról ágra repülve.

Lassan szállingózni kezdtek a tudásra éhes tanulók. Elsőnek Iszkiri, a nyúl érkezett. Annyira izgult, hogy egyből elrágicsálta a tízóraira hozott répáját. Aztán sorra érkeztek a többiek is: Róka Róza, Őz Ödön, és Szarvas Szilárd, Vaddisznó Vince, Borzaska, a borz, a Cserfeske, rigó, Mókus Manci, Farkas Fecó, Sün Saci. Vidáman beszélgettek. Mackó tanító néni köszöntötte a nebulókat, s elmondta, hogy holnap sétálni mennek, megismerkednek a védett növényekkel.

- Miért védettek? - kérdezte a kotnyeles Cserfeske. Ki őrzi, védi őket? Vagy le akarják kaszabolni, taposni szegényeket?

- Ha meg kell védeni őket, én készen állok! - állt bokszállásba Vaddisznó Vince -. Mikor indulunk?

Róza a haját igazgatva így szólt:

- Na, azért én nem szeretnék verekedni.

- Én sajnos félek, de ha futni kell, abban jó vagyok - motyogta halkan Iszkiri, a nyuszi.

- De ha elfutsz, azzal mit segítesz? - kérdezte Mókus Manci kíváncsian.

- A bunyóban én is jó vagyok! Számíthatnak rám is a kis védeni valók! - húzta ki magát Farkas Fecó.

- Én megszurkálhatom a gazfickókat! - mondta Sün Saci.

- Jó, jó! - mosolygott Mackó tanító néni. Kedvesek vagytok, hogy segíteni akartok. Tudjátok, a verekedés nem megoldás. Holnap séta közben elmesélem, hogyan kell megóvni őket. Azért védettek, mert kevés van belőlük, ritkák, vagy az emberek gyűjtő szenvedélye miatt kerültek veszélybe. Holnap találkozzunk az iskola előtt! Elemózsiát, jókedvet hozzatok magatokkal!

Másnap reggel vidáman indult útnak a kis csapat. Mackó tanító nénivel együtt énekelték az Erdei Iskola indulóját, de aztán csendre intette őket.

- Figyeljetek csak! Halljátok az erdő hangjait?

- Én nem hallok semmit - mondta Őz Ödön.

- Persze, mert énekeltünk - válaszolta a tanító néni. Ha azonban hegyezitek a fületeket, akkor sok mindent megfigyelhettek.

S valóban! Ágreccsenést, avar zörrenést, madárcsicsergést hallottak.

- Megérkeztünk. Pakoljatok le! Vegyétek elő a nagyítót, a kis zacskót, amit hoztatok!

- Ehetünk is?- érdeklődött Borzaska, a borz.

- Igen. Falatozzatok egy kicsit!

Amikor ettek- ittak, felkerekedtek.

- De szép ez a virág! – és Mókus Manci már nyúlt is, hogy leszakítsa.

- Ne tépd le! - figyelmeztette a tanító néni. Minden virág ott szép, ahol virít. Ha most leszeded, mire hazaérünk, elhervad. És lehet, hogy védett. Nézzük csak! Ez egy kikerics, és bizony az.

- Óh! - Bocsáss meg, virágocska! - nyögte Manci.

- Én azt hittem, hogy az is védés, ha mi most összeszedjük, és elvisszük az iskolába. Ott nem lehet bajuk, mert mi vigyázunk rájuk, így védjük meg őket - mondta Róka Róza.

- Nem. Nem szabad letépni! Azzal véded, hogy nem szakítod le - válaszolta Mackó néni. Engedjétek ott élni ezeket a pompás virágokat, növényeket, ahol kibújtak a földből! Ott érzik jól magukat, onnan kapják a táplálékot.

- Nézzétek! Ez is védett. Erdei holdviola. Ezek világoslilák. Az meg ott erdei ciklámen. Ezek is védelem alatt állnak.

- De szépek! - elkendezett Cserfeske.

- Úgy tudom, hogy a hóvirág is védett - szólt közbe Farkas Fecó.

- Igen, igen - bólogatott a tanítójuk. Ha tavasszal találsz, csak nézegesd!

- Ehetek erről a bokorról? Olyan csábító, szép bogyók! - kérdezte Szarvas Saci.

- Ha egyedül vagy és nem tudod milyen bokor, akkor nem. Lehet, hogy mérgező - felelte a tanító néni.

- Igen, igen - kiabált közbe Vaddisznó Vince -, ezt mondta apukám is. Csak akkor ehetünk a bokrokról, ha valaki ismeri a termésüket és megengedi. Amúgy tilos megízlelni!

- De ez a gombákra is igaz. Ha leszedjük, meg kell mutatnunk Uhu bácsinak, mert ő ért hozzá - hadarta Iszkiri, a nyuszika.

- Így van! - helyeselt a tanító néni. Erről csipkedhettek, mert ez a som. Sok olyan bogyó van, amit meg lehet enni. Ilyen még a kökény, a madárberkenye. Lehet, hogy találunk itt is. A kis zacskóba, amit hoztatok, tegyetek faleveleket, mert abból készítünk majd képeket az iskolában! Csak a földről szedjétek! A fákról, cserjékről ne! „Csak amit a természet már elengedett”- így tanította nekem az én tanító bácsim. A lehullott levelek, lepotyogott termések, mind mehetnek a gyűjtőtasakba.

Még sok szép virággal, bokorral találkoztak a kis lurkók. Játszottak is egy kicsit. Ezen a napon sok mindent megtudtak az erdő növényeiről.

Megtanulták, hogy óvni kell a természetet, és nem szabad mindent megkóstolni, akármilyen szép, csábító is a kinézete. Azt is, hogy nem kell mindent letépni, ami megtetszik nekik.

Másnap az összegyűjtött levelekből, termésekből csodás képeket készítettek, amit aztán kitettek az tantermükbe.

Ahányszor rápillantanak majd, eszükbe jut a remek erdei kirándulás, és a sok hasznos ismeret, amit Mackó tanító nénitől megtanultak. Egy dalt is írtak, amit azóta is szívesen dalolnak:


Ne tépd le, ne szedd le,
az erdő növényeit!
Ne kóstold, ne habzsold,
a bokor bogyóit!
Jól jegyezd meg!
Védd a természetet!

Az illusztrációt a szerző tanítványa, Farkas Dorka (8 éves) készítette


A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt mese kategóriában II. helyezett.


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Az osztályunk „zöldszemüveges” azaz természet- és állatvédő. Fontos értéknek tartjuk a természetvédelmet, és minden kis diákot és szüleiket is erre nevelünk."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése